Nemzetközi doktorandusz konferencia a Miskolci Egyetemen  
2010. augusztus 8-13-án rendezték meg a PhD Hallgatók VII. Nemzetközi Konferenciáját a Miskolci Egyetemen. Az intézmény 1997 óta kétévenként rendezi meg a konferenciát. Az eddig megvalósult konferenciákon alkalmanként 15-18 országból mintegy 350-400 fő fiatal oktató, kutató és PhD hallgató tartott előadást, illetve vett részt.

A konferencia célja: lehetőséget biztosítani a PhD hallgatóknak, fiatal oktatóknak és kutatóknak tudományos eredményeik bemutatására, megvitatására és új kapcsolatok építésére. A konferencia nyelve: angol. A konferencia tervezett szekciói: Agrár, bölcsész, közgazdász, műszaki, orvosi, természettudományi és jogi. Jelentkezés kizárólag elektronikus úton, a konferencia honlapján keresztül lehetséges.

A szekciókban 20 perces előadások hangozhatnak el. Technikai segédeszközként laptop, projektor áll rendelkezésre. Lehetőség lesz poszter előadások bemutatására is, előadásonként 1 m2 felületen. Az előadások (mind a szóbeli, mind a poszter) angol nyelvű szövegét 4 vagy 6 A/4-es oldal terjedelemben, szekciókiadványban jelentetjük meg. Az előadásokat kérjük a megadott határidőig beküldeni nyomtatott formában és elektronikusan (PDF-ben és WORD-ben) a www.tuko.hu/phdkonf_upload.php oldalra feltölteni. Csak az így beküldött anyagokat tudjuk elfogadni. Az előadások szakmai előbírálat után kerülnek elfogadásra. Egy előadó max. 2 előadással jelentkezhet be. A konferencia költségei: (Az összegek tartalmazzák a járulékos adókat.)

Részvételi díj :
1 előadás esetén: 25.000,- Ft
2 előadás esetén: 35.000,- Ft

Szállás várható költsége:
15.000-30.000 Ft (6 éj)

Étkezés várható költsége (teljes panzió - 5 nap):
20.000.- Ft

Szállást az UNI-HOTEL-ben vagy egyetemi kollégiumban 2 vagy 4 ágyas szobákban, étkezést az egyetemi menzán biztosítanak a szervezők.
A konferenciára hozzátartozó személy is eljöhet. Részére szállás és étkezés külön igényelhető.

Befizetés: A részvételi díjat, az előadás elfogadását követően 2010. június 30-ig kérjük átutalni. Javasoljuk, hogy intézményüknél próbálják felkutatni azokat a lehetőségeket (doktori képzési keret, alapítvány, stb.), amelyekkel az intézmény a költségeket egészben vagy részben át tudja vállalni. Az átutalásokat a Miskolci Egyetem 10027006-01426672-00000000 számú, a Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára, „PhD Konferencia+név” hivatkozással kérjük teljesíteni.

Határidők:
Előadói jelentkezések és az előadás kéziratának megküldése: a meghosszabbított jelentkezési határidőről érdeklődjön a szervezőknél
Részvételi díj átutalása:      2010. június 30.
Konferencia programfüzetének megjelentetése a honlapon:     2010. július 10.
Konferencia regisztráció:      2010. augusztus 8-tól

A konferencia programja illetve a jelentkezési lap a Miskolci Egyetem honlapján olvasható.

További információ:
Simonné Juhász Judit
Miskolci Egyetem Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály
3515 Miskolc-Egyetemváros
Tel: (46) 565-111/10-06 mellék
Fax: (46) 563-423
e-mail: reksjj(at)uni-miskolc.hu

back
back

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozás módosítása

Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Doktorandusz jogsegély-szolgálat
Hallgató Ügyvédje
Oktatási Jogok Biztosa

Doktoranduszok
a XXI. századi Magyarországért

Partnerünk az e-tudomány

Az E-tudomány.hu honlapon publikációs felület működik, a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával