A konferencia célja, hogy fórumot nyújtson azon hazai kutatóműhelyek fiatal tehetségei, illetve a munkájukat segítő tapasztalt kutatók, témavezetők számára, akik a pszichológia területén belül elméleti vagy alkalmazott pszichológiai témákkal foglalkoznak.
A konferencia résztvevői egyúttal átfogó képet kapnak az aktuális PhD kutatások helyzetéről, tematikus spektrumáról és módszertanáról.
A konferencián a BA és MA szintű pszichológushallgatók, valamint más érdeklődők részvételére is számítunk.
A beérkezett előadás-tervezetek alapján a Tudományos Bizottság állítja össze a tematikát.
Jelentkezés módja előadók számára:
Amennyiben szeretne előadóként részt venni a konferencián, kérjük, hogy 2009. november 27-ig töltse ki a mellékelt előadói jelentkezési lapot, illetve jelentkezéséhez csatolja maximum 1 oldalas előadásvázlatát. (Ajánlott formátum: MS Word, 12 pt Times New Roman betűtípus, 1,5 sorköz.) A konferencia Tudományos Bizottságának az előadások elfogadásáról vagy elutasításáról hozott döntéséről, valamint a végső előadással kapcsolatos formai követelményekről 2009. december 22-ig értesítjük az érintetteket.
A konferencia tervezett időpontja: 2010. március 26.
Helyszíne: Budapest (a pontos helyszín tervezés alatt)
Részvételi díj: a részvétel ingyenes
Bővebb információ: Kósa Regina; dtp(kukac)szvt.hu; 70/423-8992
Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, www.szvt.hu